2016. május 13., péntek

Terminátor 2: eredeti vs. rendezői változat

Gyermekkorom meghatározó filmélményei közé sorolom a Terminátor-széria első két epizódját. Sosem fogom elfelejteni, milyen mélyen a bőröm alá kúszott a legendás '84-es első rész, amikor - megboldogult HBO-előfizetésemnek köszönhetően -  először láthattam teljes széltében-hosszában. Kicsivel később történt, amikor mohón rávetettem magam Az ítélet napjára (ezt is a televízió jóvoltából sikerült abszolválnom), mely, ha lehet, még inkább bűvkörébe vont. Csalódottan vettem azonban tudomásul, hogy a trilógia hatlemezes gyűjtői DVD-kiadása Az ítélet napjának csupán egy két és fél órás rendezői változatát tartalmazza, s nyoma sincs az eredeti, igazi 131 perces verziónak. Díszdoboz ide, extrák oda, nem csoda, ha az új jelenetek egész sorával felpumpált opus így, ebben a formában csalódást okoz a rajongóknak.
Két óra tíz perces hosszával a Terminátor 2 még így is terjedelmesebb, mint egy átlagos hollywoodi blockbuster, de nem véletlen, hogy ez a verzió hódította meg a filmszínházakat: minden létező tekintetben hézagmentesre, gördülékenyre csiszolták a vágószobában. A rendezői vágás viszont sajnos némileg aláássa e remekmű színvonalát: az utólag betoldott jelenetek többsége semmilyen módon nem tesz hozzá a cselekményhez, sőt ellenkezőleg, csak felesleges tehertételek, és ebből következően inkább fékezik az egyébként dinamikus, sodró lendületű filmet. Nem képesek arra, hogy komolyan árnyalják az összképet, vagy hogy még grandiózusabbá duzzasszák az amúgy sem rövid időtartamú mozit.

Teljesen felesleges az a jelenet, melyben Dr. Silberman utasítására két ápoló erőszakkal nyomja le Sarah Connor torkán az aznapi adag nyugtatóját. A cselekmény fősodrát semmilyen módon nem építi az az információ, hogy az elmegyógyintézet ápolói szadisták és teljesen érzéketlenek a betegekkel szemben. (Egyikőjükről egyébként később kiderül, hogy perverz, de csak néhány másodperc erejéig, és az a jelenet amúgy is Sarah szökési kísérletét mutatja meg.) Szintúgy funkciótlan a néhány jelenettel későbbi álomszekvencia, melyben Sarah "életébe" néhány perc erejéig - amolyan bölcs Obi-Wan Kenobiként - visszatér Kyle Reese, és megpróbál lelket önteni a nőbe. 
Buzdítása azonban szükségtelen: amúgy is láthatjuk, hogy Sarah a végsőkig eltökélt (szobáját egyszemélyes edzőteremmé változtatja, ravasz csellel próbálja kijátszani Silbermant, hogy enyhítse az őrizetet és ezáltal kapcsolatba léphessen Johnnal stb.), sőt az eredeti verzió alapján fel sem merülne bennünk, hogy egyáltalán lelkifröccsre szorulna. Sőt, az álomjelenetben olyannyira elesett és összetört a karakter, hogy tökéletesen elüt a cselekmény egészének anyatigrisként harcoló, elszánt Sarahjától. Különösen felesleges ez a jelenet azért is, mert Sarah víziója (rémálma) a nukleáris hamuvá égő játszótérről később szinte egy az egyben megismétlődik - a sivatagi szekvenciában.

Hasonlóképpen érdektelen az a villanásnyi jelenet, melyből megtudjuk, hogy a T-1000-es a Connor-nevelőszülők kutyájának nyakörve alapján rájön: a másik Terminátor "átverte" a telefonbeszélgetésük alatt. Enélkül is tudnánk, hogy a T-1000 (melyről feltételezzük, hogy ehhez eléggé intelligens) saját magától rájön, hogy egy kis kiborg-furfang áldozata lett. A csel lényegi mozzanata megtalálható az eredeti verzióban is: a T-800 és John rájön, hogy a nevelőszülők halottak, a kertvárost tehát el kell kerülni. Mi meg cinkosan összekacsintunk velük. Kit érdekel ezek után, hogy a rivális kiborg hogyan és miként eszmél rá a turpisságra?

A rendezői vágás tartalmaz egy olyan jelenetet is, amelyben John és Sarah önképzővé alakítják a Terminátort, hogy jobban elsajátíthassa az emberi gesztusokat, és ezáltal minél inkább "beilleszkedjen". Ennek érdekében néhány percre "lefagyasztják" a kiborgot, hogy kivehessék a fejéből a chipet. Sarah elkeseredett kísérletének, mely a T-800 elpusztítására irányul, két okból nincs semmi értelme: 1) már az első találkozásukkor (igaz, kisebb habozás után) elfogadja a T-800 segítségét, pedig akkor még nincs is tudomása a T-1000 létezéséről (ő pár másodperccel később érkezik a jelenetbe); 2) a T-800 kiiktatásával halálra ítélné önmagát és John-t is, hiszen egyedül vajmi kevés esélyük lenne az életben maradásra. (Azt persze már mondanom sem kell, hogy a T-800 nélkül a jövőt sem lehetne korrigálni, hiszen ő szállítja az ehhez szükséges érdemi információkat.) Ergo Sarah heves reakciójában nem igazán találni logikát; maga a jelenet inkább csak lassítja a cselekményt.
A következő pluszjelenet, melyben John mosolyogni tanítja "Bob bácsit", szintén problematikus. Egyrészt ezzel a film már borotvaélen táncol, hiszen szinte túlzásba viszi a jópofizást, sőt a harmadik rész gyermeteg humorát vetíti előre (bazári majommá degradálva a Terminátort). Másrészt az viszont kétségtelen, hogy e jelenet nélkül nem teljesen értelmezhető az a pillanat, amikor a Terminátor a Cyberdyne Systems épületkomplexumában golyószóróval indul a helyszínre érkező rendőrség fogadására, és John figyelmeztetését (ti. hogy ne öljön meg senkit) alig észlelhető, leheletfinom félmosollyal nyugtázza. Schwarzenegger hasonló félmosolyt ereszt el az Enrique bázisán játszódó fegyverleltár-jelenetben, ami szintén a rendezői változat bővítménye, és ami meglátásom szerint akár maradhatott is volna az eredeti verzióban, hiszen mintegy John és a T-800-as híres-nevezetes "autószerelős" ("Miért sírtok?") párbeszédének egyenes előzménye. John ebben a szcénában is a magánéletéről mesél, s egyebek mellett arról faggatja a Terminátort, hogy érzett-e már félelmet életében.

Szintén irreleváns viszont az a jelenet, mely meghitt családi körben ábrázolja Miles Dysont, a Cyberdyne kulcsemberét. Dyson a történetben csak egy katalizátor, hőseink az ő közreműködésével tudják elvégezni a jövő korrekcióját. Ebből következik, hogy teljesen mindegy, hogy a figura egyébként magánemberként hogy viselkedik. (Nincs túl sok értelme apai, férji erényeit számba véve "mentegetni", hiszen a nukleáris katasztrófát nyilván nem szántszándékkal "idézi elő", ráadásul a néző már akkor megenyhül iránta, és kezd némi szánalmat érezni, amikor Sarah egyik lövése vállon találja, és a földön kúszva könyörög az életéért.) 

Miután a T-800 és John elhagyják Enrique lakókocsi-karavánját, és elindulnak Sarah után, az emberi élet fontosságáról beszélgetnek az autóban. Talán mondanom sem kell, hogy mennyire funkciótlan ez a hozzátoldás, hiszen John amúgy is felhívja erre a Terminátor figyelmét a cselekmény számos pontján. És végül az utolsó hozzáadott jelenet: mielőtt kiérkezik a rendőrség a Cyberdyne épülete elé, Miles Dyson egy fejszével megsemmisíti saját technológiai fejlesztéseit. Valójában ennek a módosításnak sincs igazi rendeltetése, inkább csak lassítja a végkifejlethez vezető utat, illetve hatására csak elodázódik a rendőrséggel való összecsapás, illetve a Cyberdyne-ből való kitörés mozzanata. 
Zárásként csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a nézőben sokszor vonzalmat, kíváncsiságot ébresztő rendezői változatok számos esetben csak ártanak az eredeti filmnek. Így van ez a Terminátor 2 esetében is. A jelenetek többsége semmi érdemlegeset nem tesz hozzá a sztorihoz, sőt a cselekmény a plusz játékidő miatt sokszor elakad, csikorgóvá, lassúvá válik. Éppen ezért csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy ha van rá lehetősége, akkor az eredeti változatot szerezze be ebből a nagyszerű filmből, mert az sokkal intenzívebb, erőteljesebb élményt nyújt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése